Korábban elég sokat dolgoztunk Hartyándi Jenővel és csapatával a Szerencsés Találkozások 2012 projektben. Soha nem felejtjük el azt a kitűnő fesztiválhangulatot, amit az Ördögkatlanban megízlelhettünk. Akkor egy nap alatt négy előadást játszottunk (Banyamesék 2x a Kovács udvarház nagy fája alatt, Mese a tűzpiros virágról, A show folytatódik), miközben gazdag kulturális programmal
és csupa kíváncsi, barátságos és jókedvű emberrel találkoztunk. A Mediawave-re A show folytatódik című előadásunk kapott meghívást. A hangulat a Monostori erődben is kitűnő, mondhatni vidám volt, láthattunk középkorú, művészdizájnos fesztiválarcokat és a legkülönbözőbb hagyományőrző életformáról tanúskodó öltözékű férfiakat és nőket, de sokan jöttek családostul. A fesztivál a különböző kultúrák találkozásáról, megismeréséről, elfogadásáról szólt.

Az öt nap alatt olcsó belépőjegy ellenében több száz zenei, filmes, színházi, képzőművészeti és egyéb művészeti és közösségi programon vehettek részt a látogatók. A szervezők arra is figyeltek, hogy megmaradjon a fesztivál közvetlensége, emberközelisége. Az erőd udvara volt a centrum, itt volt egy szabadtéri színpad, több belső helyiségben zajlottak a művészeti programok, és természetesen több büfé állt a látogatók rendelkezésére. Így tehát mindenki mindenkivel többször is találkozhatott.

Maga az erőd egy - a külvilág elől elrejtett - meghökkentő épületkomplexum egy négyzet alakú udvarral és pinceszerű helyiségekkel. A Karaván csapat is egy ilyenben kapott helyet, hogy előadja a 18 éves roma fiatalember viszontagságos fővárosi bukdácsolásának történetét. Örömmel jöttünk Komáromba, annál is inkább, mert a Civil Alap támogatásának köszönhetően az év során több alkalommal is játszani fogjuk ezt az előadást. A körülmények valójában nem voltak jók. A pince nagyon behatárolta a technikai lehetőségeinket, a kis színpad meg a színészek mozgáslehetőségét. De ezt tudtuk már a helyszíni szemle óta. Miért akartunk mégis jönni? Komárom és erőd: nekünk ez azt is jelenti, hogy több ezer cigányt a komáromi Csillagerődbe deportáltak a nyilasok és a csendőrök 1944 őszén Nyugat-Magyarországról. A Csillagerőd tudtunkkal ugyan most le van zárva a látogatók elől, de ezt az előadást mindenképpen a magyarországi holokauszt roma áldozatai emlékének akartuk szentelni.

Arról szól az előadásunk, hogy a többség, a jobb helyzetben lévők, a nem barna bőrűek kirekesztése miatt ma egy cigány fiatalnak sokkal kisebb esélye van a normális és emberhez méltó életre, mint nem cigány kortársainak. A hátrányos megkülönböztetés nem feltétlenül látványos, de tetten érhető a mindennapi interakciók legapróbb részleteiben is. A Karaván Színház kötelességének érzi tenni a faji alapú kirekesztés és megkülönböztetés ellen. Fontosnak tartjuk az emlékezést a holokausztra, hiszen a népirtást sem nagyon lehetett előre sejteni akkor, amikor egyes újságokban vagy az országgyűlésben még csak szélsőséges megnyilvánulásnak tűnt a zsidókérdés és a cigánykérdés radikális megoldása. Ma is egyre gyakrabban és egyre nyilvánosabban, különösebb társadalmi kontroll nélkül hangoznak el ilyen „radikális” nézetekről tanúskodó mondatok.

Köszönjük a lehetőséget a Mediawave Fesztiválnak és a Civil Alapnak, és köszönjük a közönségünknek, hogy eljöttek, beültek, és vártak a kezdésre. Azt történt ugyanis, hogy egyik színészünk, Szegedi Tamás egy másik előadásban is szerepelt, és az egy csúszás miatt jó fél órával később ért véget a tervezettnél. Így mi sem tudtuk a tervezett időben elkezdeni az előadásunkat.A helyzet úgy oldódott meg, hogy Nyári Oszkár rendező kérésére a Karavan Familia adott egy kis fergeteges koncertet. Ez nemcsak ott tartotta az előadásunkra váró nézőket, hanem rövidesen megtelt a nézőtér. Köszönet Istvánnak, Icának, az ifjabb Istvánnak és Nikinek. Ezek után rendben lement az előadás. Az előadás utáni szokásos beszélgetésre a csúszás miatt most nem kerülhetett sor. Egy fesztiválon igen feszített a program, még el sem raktuk a kellékeket, már egy díjkiosztóünnepség kezdődött az Ékes teremben. Azt örömmel tapasztaltuk, hogy szépen fogytak azok a szórólapjaink, amiket a Magyar Holokauszt Emlékév alkalmából helyeztünk el az asztalokon.

Amerre járunk, igyekszünk felhívni az emberek figyelmét arra, hogy fontos emlékezni, fontos tudni azokról, akik a faji hovatartozásuk miatt szenvedtek vagy haltak meg a háború idején, 70 évvel ez előtt.