KMA
A Karaván Művészeti Alapítvány 2000-ben alakult Budapesten azzal a céllal, hogy tandíjmentes színészképző stúdiót működtessen elsősorban tehetséges roma és minden olyan gyermek, fiatal számára, akiknek egy fizetős színitanoda költségei túl megterhelőek lennének. Az alapítvány célja, hogy elősegítse e fiatalok esélyeinek javítását és társadalmi mobilizációját. Az eltelt tizenegy év során folyamatosan fejlődtünk: a színészképző stúdió működése mellett létrejött gyermek- és ifjúsági színtársulatunk, majd 2009-ben nemzetiségi és etnikai kisebbségi színház V. kategóriás besorolást kaptunk.Szerencsés találkozások
Működésünkben a romák és nem romák közös tevékenysége nagy hangsúlyt kap. Az a fajta gondolkodás és értékrend, amit a Karaván évek óta képvisel, behívott színházunkba olyan művészeket, akik szimpátiával és érdeklődéssel figyelték eddigi munkánkat, és szívesen dolgoznak együtt tehetséges tanítványainkkal. Fontos számunkra, hogy tanítványaink profi színészekkel próbálnak, játszanak együtt. Növendékeink a színtársulat tagjaként nagy nyilvánosság előtt demonstrálják azt, hogy cigány és nem cigány gyerekek, fiatalok találkozása gyümölcsöző, értékhordozó lehet.
Hazánkban rendszerint a romák és nem romák találkozásai szerencsétlenek, riasztóan negatívak. A Karavánban viszont szerencsés találkozások vannak profi és nem profi színészek között, roma és nem roma gyerekek, szülők, színészek között, a többségében roma színtársulat és a közönség között, különösen, ha olyan helyen tartunk előadást, ahol a gyerekek még nem láttak színházat. A Karavánban roma és nem roma emberek közös munkája által értékek, eredmények születnek. Vagyis a Karaván jelenlétével, tevékenységével a szerencsés találkozások lehetőségét demonstrálja. Nagy szüksége van a magyar társadalomnak arra, hogy az elfogadó, egymást megértő attitűd uralkodjék el az oktalan negatív sztereotípiák és gyűlölet helyett. Ennek elősegítésére használjuk eszközként a művészetet és a pedagógiát.
Színház
A kezdetektől minden évben tehetségkutatást végzünk, elsősorban Budapesten a tizenéves korosztályban. Növendékeink sok szempontból heterogén csoportot alkotnak. Közöttük vannak tehetséges romák és nem romák, hátrányos helyzetűek és középosztálybeliek is.
Eddig tizenkét előadást hozott létre a társulat:
Minden egér szereti a sajtot (2002)
A kisfiú meg az oroszlánok (2004)
Moha és Páfrány (2005)
A kis Mukk története (2006)
Sakko shimijako kamel o shajto (2007)
Anconai szerelmesek (2008)
Csodálatos vadállatok (2009)
A hétfejű tündér (2009)
Hétköznapi show – valahogy boldogulni (2010)
Mese a tűzpiros virágról (2010)
Banyamesék (2011)
A show folytatódik (2011)
Szívesen teszünk eleget vidéki meghívásoknak, mindig igyekszünk megteremteni a fellépések lehetőségét az ország elmaradottabb régióiban. Az utóbbi három év több mint száz színházi előadásából 22 volt jótékonysági előadás többek között olyan településeken, mint Abaújkér, Alsózsolca, Barcs, Biri, Csurgó, Isaszeg, Mezőcsokonya, Sajókaza, Taliándörögd, Tiszadob, Ungvár.
Színészképző stúdió
Alapítványunk tandíjmentes színészképző stúdióját mintegy negyven növendék veszi igénybe, a színészeti foglalkozások a hét minden napján, délutánonként és hétvégéken zajlanak. Növendékeinknek 2009-ben 550 órányi, órarend szerinti egyéni és csoportos foglalkozást nyújtottunk. Közülük többen is rendszeresen játszanak előadásainkban, próbálnak most készülő darabjainkban. Célunk az, hogy a Karaván szolgáltatásait igénybe véve a fiatalok egy jó közösségben fejlődhessenek, inspirációt kapjanak, szabad idejüket értelmesen, kellemesen töltsék el, akinek kedve van a színészethez, művészethez, színvonalas szakmai képzésben részesüljön. Azt szeretnénk, hogy fiataljaink majd autonóm, önálló döntésekre képes, közösségben dolgozni tudó, innovatív, korszerű tudással rendelkező felnőttekként aktívan szerepet vállaljanak a közéletben, a társadalom szemléletformálásában.
Számos díjat és elismerő szakmai visszaigazolást kaptunk, 2 növendékünk végzett a Kaposvári Egyetem színész szakán, többen tevékenykednek a színházi és filmes szakmában. Az idősebb roma növendékek többsége már főiskolára jár.
Tanoda
A szakmai munka mellett különös figyelemmel kísérjük a színházat tanuló gyerekek iskolai teljesítményét. Elvárjuk tőlük, hogy iskoláikban is helyt álljanak, és ehhez minden támogatást meg kívánunk adni nekik. Kérésüknek megfelelően felzárkóztató órákat biztosítunk a számukra. Ennek eredményeképpen iskoláikban sikeresek, valamennyien érettségit adó középiskolában tanulnak tovább, azt követően pedig sokan felsőfokú tanulmányokat folytatnak.
Alapvető szándékunk a pedagógiai gondoskodással kapcsolatban, hogy a projekt során a tanoda egy humánus értékrend mentén vezesse a gyerekeket, és pedagógiai eszközökkel segítse érvényesülésüket. Amellett, hogy szaktanároktól tantárgyi felzárkóztatást, különórákat kapnak a gyerekek, a tanoda hangsúlyozottan egy közösségformáló, támogató kulturális közeg szerepét is betölti. Itt van lehetőség a színészszakmán kívüli ismeretek megszerzésére, angolnyelv-tanulásra, játékra, a kreativitás egyéb formákban való kiélésére, a szabad idő értelmes eltöltésére. Tapasztalataink alapján elmondhatjuk, hogy erre nagyon „vevők” a nálunk tanuló gyerekek.
Szükségesnek tartjuk, hogy a tanoda minél kevésbé emlékeztessen iskolára. Fontos, hogy jól érezzék magukat, szívesen járjanak a tanodába, sőt magukénak érezzék. Vagyis nemcsak értük van, hanem ők csinálják, mi csak a lehetőséget adjuk számukra. Ez azért fontos, hogy tetteikért felelősséget, társaikkal pedig szolidaritást érző, autonóm személyiségek váljanak belőlük.
Projektek
Növendékeinkkel rendszeresen veszünk részt olyan, főleg etnikai alapú társadalmi előítéletek elleni projektekben, amelyekben eszközül a színházat és a drámapedagógiát használjuk:
Athe Sam Roma Összművészeti Fesztivál (2007-08)
„100 legszegényebb” (A Kurt Lewin Alapítvánnyal, 2009)
Az OSI-val (Chachipe 2009-10, Olvassunk Együtt 2010)
Az Országos Esélyegyenlőségi Hálózattal közös projektekben vittünk jótékonysági előadásokat hátrányos helyzetű régiókba (2009)
„Jelinekkel a rasszizmus ellen” – workshop (PanoDráma, Trafó, 2010)
2005 óta rendszeresen veszünk részt spanyol, cseh, bolgár, német, lengyel, litván partnereinkkel együttműködve az Európai Színházi Kaland című nemzetközi színházi projektben. A tíz napos workshopok helyszínei voltak: Friedrichshafen (2005, 2007), Balatonföldvár (2008, a Karaván szervezésében). Az együttműködés folytatásaként 2010-ben pedig a projekt két újabb állomásán vehet részt hat-hat növendékünk (Berlin, Wadowice).
Díjak
„A fiatalok nemzetiségi anyanyelvű színjátszásáért” díj, 2008. évi ARCUS Nemzetiségi Színházi Fesztiválon a Sakko shimijako kamel o shajto című előadásunkért
„Ferencvárosért” Emlékérem alapítványunk hazai és nemzetközi társadalomépítő tevékenységéért a Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestületétől
A MOBILITÁS díja a 4. Európai Színházi Kaland című nemzetközi színházszakmai workshop megrendezése során a „kiemelkedően nagy nyilvánosságot biztosított a projekt számára, mellyel elősegítette a program megismertetését egy szélesebb közönséggel” kategóriában.